“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Alapítvány

A baptista szállásokon folyamatosan fogadják a hideg elől menekülőket

Author: Főadmin Date: 2018. február 24., szombat 08:23

 

Budapest – A rendkívüli hideg rendkívüli intézkedéseket követel a Baptista Szeretetszolgálattól is, amely intézményeiben közel ezer hajléktalan léthelyzetben élő embertársunkról gondoskodik a fővárosban. A segélyszervezet minden szállója, menedékhelye létszámon felül is fogadja az érkezőket, senkit sem utasítanak el. Mindig nagy szükség van adományra, ételre és meleg holmira! A Baptista Szeretetszolgálat intézményei telt házzal üzemelnek, munkatársai folyamatosan járják az utcákat, tereket, aluljárókat.

Ha az időjárás úgy alakul, azaz a hőmérséklet mínusz 5 fok alá süllyed, az intézmények a bejelentett protokoll szerint valamilyen szükségmegoldást keresve éjszakára minden érkezőt fogadnak, az utcai szolgálat pedig folyamatosan keresi a rászorultakat és gondoskodik róluk, igyekeznek biztonságos helyre juttatniuk a fedél nélkül élőket. A Baptista Szeretetszolgálat Soroksáron, Kőbányán, Csepelen és Újbudán is üzemeltet hajléktalanszállót. A segélyszervezet krízisautója november elejétől március végéig, hétfőtől péntekig napi 10 órában járja az utcákat, a segítők a Menhely Alapítvány diszpécser szolgálatával együttműködve 8-tól 18 óráig dolgoznak. Nagyon fontos, hogy mindazok, akik olyan fedél nélkül élőt látnak, akinek segítségre van szüksége, hívják a 06-1-3384186-os telefonszámot!

A téli időszakban folyamatosan szükség van adományokra: meleg ruhára, cipőre, tartós élelmiszerre, takaróra, hálózsákra.  Az adományozók az adomany@baptistasegely.hu (Tel: 06-20-253-79-31, 06-1-2609855) elérhetőségeken jelezhetik, ha segíteni akarnak hajléktalan léthelyzetben élő embertársainkon.

 

 


RELATED NEWS

Ukrán-magyar együttműködés a non-profit szektorban - fórumbeszélgetés

Budapest, Kijev – Egy-egy kézműves kávé mellett rendeznek nyilvános fórumbeszélgetést július 26-án, csütörtökön 15 órától a Madal Cafe – Specialty Coffee Bar különtermében (Budapest, Alkotmány utca 4.) az ukrán-magyar non-profit szervezetek együttműködéséről.

Akár 18 milliós támogatás is elnyerhető a Baptista Szeretetszolgálattal!

Budapest – Csupán néhány nap van hátra, és legkésőbb június 29-én, pénteken postára kell adni azokat a tervezeteket, amelyekkel komoly támogatás nyerhető el egy pályázati program segítségével.

Vujity Tvrtko: „Élj azon a néven, ahogy az Édesanyád hív!”

Vujity Tvrtko, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete segélyszervezetünkkel való partnerségben akciót indított. Olyanoknak akarunk segíteni, olyanokat akarunk ösztönözni anyagi és jogi támogatással, akik szeretnék felvenni a saját nevüket. Tájékozódjon a részletekről!

Lap tetejére